Zöldella blogjáról posztolok át egy cikket az egyik legbrutálisabb állatmészárlásról, ami ráadásul Európában történik évről-évre.
Szóval nem kell habzó szájjal Ázsiát vagy Afrikát szidni, amikor náluk ugyanolyan értelmetlen és brutális tömeggyilkosság zajlik.
Az…
"A Spanyolországban hagyományosnak számító utcai bikafuttatások ebben a szezonban elég véresre sikerültek: a nyár folyamán eddig hét ember vesztette életét ilyen rendezvényeken, ebből négyen az elmúlt hétvégén. A legutóbbi áldozatok között volt a Madridtól északra fekvő…
Mennyire büszke arra, hogy bohócnak öltözve, a rengeteg segítőjével együtt, közös erővel sikerült megölnie egy bikát. Csak úgy, hagyományból, és gyakorlatilag teljesen értelmetlenül, de főleg feleslegesen.
Barmok ezek is.
Mai örömhír:
"Ötévente rendezik meg Nepálban a Gadhimai fesztivált, aminek keretein belül körülbelül kétszázezer állatot áldoznak fel Gadhimainak, az erő hindu istenének.
Az állatvédő aktivisták most nagy győzelmet arattak a hagyományok fölött. A nepáli hatóságok…
Ezek a gyilkosok, akik ártatlan lények életét veszik el, még arra is képesek, hogy eljátszák a halál csókját, mielőtt teljesen feleslegesen, hosszas kínzás után kíméletlenül legyilkolják a bikákat.
A tömeg pedig szórakozik. Seggfejek!
A videó ide kattintva érhető el.
Ilyenek baromságok vannak, vannak helyek, ahol így szórakoznak. Persze ezt is csak az ember élvezi, a disznók semennyire.
A "játék" lényege, hogy 4 fős csapatoknak egy kör alaprajzú sáros karámban el kell kapniuk egy disznót, majd a kör közepére…
Kínában esznek kutyát, mindennapos ételnek számítanak a kutyahúsból készült kaják, ugyanúgy, mint ahogy mi magyarok sertéshús függő nemzet vagyunk.
De ha ez nem lenne eleve egy komoly probléma a kutyáknak, Jülin városban minden évben megrendezik a kutyahúsfesztivált. Ez…
A húsvétra vásárolt élő nyuszik 95%-a nem éri meg a felnőttkort. A nyuszikat eddig sok helyre vissza lehetett adni, de mostanra - nagyon helyesen - az állatkertek és a nagyobb alapítványok sem fogadják be a megunt húsvéti szőrgombócokat, hiszen sok ember erre alapozva tudatosan csak…
Azon gondolkoztam reggel, hogy ma valószínűleg sokkal több vegetáriánus van/lesz az országban, mint más napokon, hiszen a nagypéntek Jézus halálának napja, így szigorú böjti nap.
Gondoltam én, viszont egy jópofa cikket találtam a neten ezzel kapcsolatban, ami éppen arról…
Rengeteg kutya és macsek rohant bele a világba a petárdázás és tűzijáték miatt. Állatvédő szervezetek éjszakai ügyeletet tartottak, akik minden bejelentéshez kimentek és biztonságos helyre szállították a rémült állatokat, majd a chipes beazonosítást követően hazavitték…
Ezen az óriásplakáton kívánunk boldog új évet a blog minden olvasójának! Nálunk így kerül malachús az asztalra.
És a jó hír: 2015-ben is folytatjuk a posztolást, mert érdemes, mivel ahogy írtam már többször is az évben, látszik, hogy változik a világ, az általunk jónak…
"Petárda és tűzijáték veszély! A mai napon valószínűleg már beindulnak a petárdázások, mini tűzijátékok. Kérünk titeket, fokozottan ügyeljetek a cicákra, kutyákra! Amennyiben tudjátok, engedjétek be őket garázsba, zárt fatárolóba, de legjobb helyen ilyenkor a gazdi…
A cikk ide kattintva érhető el.
Őket kell megenni év végén, miközben 2014-et búcsúztatjuk. Legyilkolták őket, mert az embernek mindenképpen húst kell ennie, anélkül el sem tudja képzelni egy ünnepét sem.
Ezek a szerencsétlenek pedig ahelyett, hogy az anyjukkal lennének vagy a…
Ha azt akarjuk, hogy kis kedvencünk is átérezze a karácsonyi hangulatot és örülhessen annak, hogy csinosan néz ki a kis manó ruhájában, és emellett a szomszédok is elmondhassák rólunk, hogy mennyire viccesek és jó fejek vagyunk, vegyünk a kutyusunknak 59 dollárért ilyen csinos…
Ha pénzed van, mindent lehet - ez volt az alapja ennek az idióta ötletnek.
Élő medve a gyerek szülinapjára! Szegény állatnak egy aranyszínű nyakkendőben kellett bohóckodnia a viháncoló gyerekek között. Tényleg nagy mázli, hogy nem lett komoly sérülés a bulin, mert…
Elkezdődött a gyilkolás időszaka - egy értelmetlen hagyomány ismét, amit egyszerűen nem tudunk már magunk mögött hagyni. Persze nem is akarunk. Mert húst kell enni! Dehogy kell.
Pláne az ilyen gyilkolások érthetetlenek nekem, amikor tömeg előtt ölik meg és dolgozzák fel…
Szégyen és borzalmasan kétségbeejtő, hogy mennyi primitív ember között élünk.
Ezek még hisznek az állatáldozatban, abban hogy attól, hogy legyilkolják ezt a szerencsétlen állatot, jobbra fordul a sorsuk.
Megrázó ez a kegyetlenség, ahogy kikötik a fejét, összekötözik a…
Egy macskás oldalon találtam a plakátot. Ünneplünk holnap is, lövöldözzük a tűzijátékot, úgy csinálunk, mintha csak mi lennénk a Földön, szarunk minden más élőlényre, akiket megijeszthet a rengeteg robbanás, dörej, a villogó fények. Sokkal élesebb a hallásuk, nekik egy…
2014 van!!! Nem a középkorban vagyunk! De ennek ellenére valamilyen fesztivál keretében legyilkolnak egy tevét...Lassan véget kellene vetni ezeknek a barbár hagyományoknak, be kellene látni, hogy az egésznek semmi értelme nincsen, egy állat leölése nem befolyásol pozitív irányba…
2014 van!!!
Nem a középkorban vagyunk!
Az ilyen barbár és primitív szokásokat el kellene törölni. Egyszerűen hihetetlen, hogy gondolhatják azt az elkövetők, hogy ha lefejezik a kecskét, akkor minden jobb lesz... A XXI. században, amikor majdnem mindennek tudjuk már a tényleges…
Valamilyen fesztivál keretében legyilkolnak egy tevét...
Lassan véget kellene vetni ezeknek a barbár hagyományoknak, be kellene látni, hogy az egésznek semmi értelme nincsen, egy állat leölése nem befolyásol pozitív irányba semmit - a XXI. században vagyunk hahó!!!
Az egyik első…
A világ legnagyobb nyulával kívánok minden kedves olvasónak szép ünnepeket és minél kevesebb húst és tejterméket.
Tudom, hogy az egyik oka annak, hogy mit eszünk a hagyomány, és a húsvét ilyen szempontból nagyon durva. De akkor sem kell feltétlenül azt enni, amit mindenki, amit…