Ma van az állatoknak a világnapja. Biztos nagyon örülnek is ennek az állatok, hogy van egy saját napjuk. A 365-ből egy olyan, ami teljesen az övék. A sajátjuk, amikor ünnepelhetnek. És örülhetnek, hogy az ember őket ünnepli, a saját napjukon, ami csak az övék: ez az állatok világnapja, október 4.
Körülbelül ilyen szellemi színvonalon van az, aki egy ilyen ostobaságnak, mint az állatok világnapja, örül, és ünnepel. Merthogy az állatok nagy részének semmi oka rá. Mert vagy a telepeken tartás hosszú állatkínzását követően megzabáljuk őket, miután életük utolsó perceit félelemben és rettegésben töltik, a társaik halálsikolyát hallgatva a legborzalmasabb helyeken a vágóhidakon, vagy tejgyárakban, tojásgyárakban kínozzuk őket, vagy az állatkertekben kell leélni az életüket a természeteshez képest zsebkendőnyi területen, vagy a még szerencsétlenebbeknek egy semekkora kis medencében. A többiek közül rengeteget kísérletezés közben gyilkolunk meg a tudomány nevében, mert örökké akarunk élni, vagy szórakozásból az állatviadalainkon vagy a már régóta ugyanolyan formában tartott ünnepeinken a hagyományra hivatkozva, bár ezeknek így a 21. században egyre idejétmúltabbaknak kellene tűnniük.
És akkor ott vannak azok az állatok, akiket a férfiasságukban gyenge vadászok gyilkolnak le vagy azért kell meghalniuk, mert az aberrált idióták szőrmét hordanak teljesen indokolatlanul, vagy akiket kihalászunk a vízből, hogy megfulladjanak mellettünk a parton vagy a hajóban, vagy akiket az emberi primitívség legegyértelműbb megnyilvánulásaként csak úgy szórakozásból megkínoznak. És a legszomorúbb sorsú állatkákat is meg kell említeni, akik azt hitték, hogy boldog életük van, és egy szerető családban élnek, aztán egyszer csak bebasszák őket egy menhelyre, mert a gazda megunta őket, és már nem akar velük többet foglalkozni.
Sok állat nem bírta a nyomást, az ember terjeszkedését, ahogy szép lassan mindent elpusztítunk magunk körül.
A fent említett állatok nem ünnepelnek, mert nincs rá okuk, hiába van rá saját napjuk, amit tőlünk kaptak, mi adtunk nekik nagy kegyesen. Mi sem ünnepelnénk, ha ilyen sorsunk lenne. Persze tudom, hogy vannak boldog állatok, akiknek felhőtlen élete van és szeretik őket, sőt... Rájuk gondolva, az ő szeretetükből és boldog tekintetükből erőt merítve kell megtennünk mindent az elnyomottakért, kihasználtakért, aminek első lépése, hogy adjuk meg a tiszteletet az állatoknak, mert semmi jogunk arra, hogy úgy bánjunk velük, ahogy most tesszük. Utána pedig tegyük meg a többi lépést is...
