A teljes történet ide kattintva érhető el.

 A kiindulópont az, hogy két spánielt 3-4 éve örökbe fogadott egy család. Ez mindig öröm s boldogság az állatmentőknél, hiszen ketten ezután boldog életet élhetnek, megoldódott az életük.

Vagy mégsem, mert az ember a legnagyobb rohadék: "Néhány nappal ezelőtt emailt kaptunk. Rövidke levél volt, melynek egyetlen lényege volt: Mary és Pepi nem kell többet! Nem kell, mert a „gazdik” éttermet nyitottak, a kutyák pedig útban voltak, folyamatosan belógtak a konyhára, a vendégek pedig etették őket... Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy mi lett Mary és Pepi sorsa… Egyetlen bejelentkező telefon nélkül toppantak be a „gazdik” a két kis szomorúsággal, kezünkbe nyomva az oltási könyvet, és a pórázukat (azt is csak azért, mert Rajtuk maradt)…"

"Mary és Pepi nem érti, mi történik velük. Tegnap még a megszokott kis otthonukban ébredtek, ma pedig már egy zord elkülönítő kennel lakói lettek. Hogy miért kennel? Természetesen azért, mert 3, illetve 4 éves kombinált oltással nem mertük megkockáztatni, hogy karantén nélkül vágjanak neki új életüknek. Csak ülnek egymás mellett a kis kosarukban, nézik, hogy a többi kutyus játszik, Ők pedig be vannak zárva. Nem értik, mi történik! Nem fogják fel ésszel, hova lett a „gazdi”, miért kerültek ide, miért lettek magukra hagyva… Szemükben csak a csalódottság, a szomorúság látszik, és a kérdés: MIÉRT????"

És a posztoló záró gondolatával is maximálisan egyetértek: "Ha egyszer megígérjük egy magára hagyott állatnak, hogy élete végéig a gondját viseljük, akkor kutyakötelességünk azt megtenni. És ennek egyetlen oka van csupán: "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél" Antoine de Saint Exupéry"