Az előző poszthoz kapcsolódik az a párbeszéd, amit az állatkertben kaptam el, amikor még jártam.
A tigrisketrec előtt álltunk, de nem látszottak a tigrisek, mert dög meleg volt, és valahol árnyékos helyen pihentek.
Erre az előttem álló anyuka azt mondta gyerekének, hogy ez szemétség, mert ennyi pénzért, mint amennyibe a jegy került, elvárható lenne, hogy egész nap mozogjanak az állatok, hogy ő és a többi látogató lásson tigrist is, ha már eljött.