Végre egy felvilágosult régió!
Az első lépések a legnehezebbek, utána már egyre könnyebb megtenni ugyanezt máshol is, hiszen lehet hivatkozni másokra, és az emberek ezt nagyon szeretik - mások tetteivel takarózni, nehogy döntéseket kelljen hozni és vállalni értük a felelősséget.
De Katalónia megtette, ők felvállalják, így ez az első spanyol régió, amely betiltaná az idomított állatok fellépéseit a cirkuszi előadásokon. Sőt Katalónia 2012 eleje óta az egyetlen régió az országban, ahol tilos a bikaviadal.
A törvényjavaslatot a barcelonai parlament nagy többséggel jóváhagyta. A képviselők ezt követően amellett szálltak síkra, hogy az érvényben lévő állatvédelmi törvénybe bekerüljön egy cikkely, amely a cirkuszi állatszámokat az északkeleti régió egész területén illegálisnak nyilvánítja.
A katalán nacionalisták és négy baloldali párt sajtóértesülések szerint üdvözölte szerdán a kezdeményezést, mondván, hogy idomítás során az állatokkal visszaélnek és kínozzák őket.
Spanyolország több mint 135 városában és községében – ebből 99 katalán – tilos idomított állatokat szerepeltetni a cirkuszokban.
A katalán cirkuszszövetség elismerte, hogy az állatok idomításakor előfordulnak visszaélések, ezek azonban csak egyedi esetek és nem szabad általánosítani azokat. Legalább nem tagadták le...
Forrás: Esti Hírlap