Az azonos címen megjelent könyv írója Horace McCoy, eredeti megjelenés 1935.
A történet 1932-ben játszódik, és a gazdasági válság keserves hangulatát idézi meg. A két főszereplő egy hatnapos maratoni táncverseny részvevőjeként az utolsó leheletéig küzd a kitűzött díjért.

A cím áttételes, mert a táncosokat sem lövik le, de a vágóhídra kerülő lovakat sem úgy egyszerűen, a versenylovaknak például végig kell szenvedniük előtte a teljes megaláztatást.

Ünnepelt sztárok, akikért tombol a tömeg, és ők is érzik ezt. Mindennap kezelgetik, ápolják őket, különleges étrendet állítanak nekik össze, hogy minél jobbat fussanak. A versenylovak tudják, mikor van futam, abból, ahogy adott nap reggelétől kezdve felkészítik őket - ha az a napi rutin, akkor verseny van, akkor győzni kell. Bennük van, teljesen felspanolják magukat a rajtig, és érzik a győzelem mámorát is.

Sikeresek, boldogok, hogy nyernek, imádják őket és ezt ők is nagyon jól tudják.

De sajnos ez hamis illúzió, mert nem őket imádják, csak a pénzt, amit hoznak. És amikor már nem hozzák ugyanolyan mennyiségben, mert megöregedtek vagy megsérültek, akkor egyből küldik őket a vágóhídra (a szerencsésebb pár százalék tenyészetbe kerül, ahol a spermáját használják tovább). Minden kímélet nélkül. Akkor már csak ráfordítás van, onnantól már csak a pénzt viszik és nem hozzák. Az, hogy addig mennyit termelt a ló, nem számít. Az arabok például Norvégiából hozatják repülőn a friss füvet a versenylovaiknak... Nehogy már egy olyan ló egye meg ezt, amelyik már nem fut többet... De ugyanez az eljárás Európában és Amerikában is - túl sokba kerül a fenntartása egy ilyen lónak... Ami semmire sem jó...

Ők pedig nem értik mi történik velük. Mi ez a nagy változás? Lerobbant szállítóban kell utazzon, ütött-kopott épületbe kell bemennie - eddig klíma volt és levegőcserélő... Milyen szag van itt? Nehogy elkapjon valamit, akkor nem tud versenyezni...

Pedig már nem kell neki.

0:22 - milyen elegáns, gyönyörű ló, mennyire fel van háborodva az eljárás miatt, ahogy egy slaggal csak úgy locsolgatják... szerencsétlen nem tudja, hogy 3 perce van hátra...

Szégyen ez az egész. Hogy az embernek mindent, még az élőlényeket is joga van használni, és csak addig, amíg az neki jó...

Nem tudunk elégszer bocsánatot kérni tőlük...